ekint embléma

Ez a mi országunk: érvénytelenítsd a népszavazást!

álláspont 2016-09-14 | Eötvös Károly Intézet Fb Sharing

Huszonkét civil szervezet közös nyilatkozatban áll ki az október 2-i népszavazás érvénytelenítése mellett.

Huszonkét civil szervezet, köztük az Eötvös Károly Intézet közös nyilatkozatban állt ki az október 2-i népszavazás érvénytelenítése mellett. Egy részük érvénytelenül fog szavazni, míg mások bojkottálják népszavazást. A célunk viszont közös: érvénytelenítsük ezt a népszavazást!

Mi, civil szervezetek és az országért felelősséget érző magyar állampolgárok egy olyan országban hiszünk, ahol az emberség, a szolidaritás és egymás tisztelete mentén intézzük közös ügyeinket. Azt látjuk, hogy a kormány veszélyezteti értékeinket, ezért felemeljük szavunkat az október másodikára kiírt népszavazás, és az azt beharangozó gyűlöletkampány ellen.

Úgy döntöttünk, hogy kampányt indítunk a népszavazás érvénytelenítéséért, mert nem viszi előre közös ügyeinket, értelmetlen és embertelen is.

A népszavazásra bocsátott kérdés nem viszi előre a közös ügyeinket. Nem kínál választ a menekültek helyzetére, sem az Európai Unió jövőjére. Éppen úgy elutasítja a szolidaritást nehéz helyzetű embertársainkkal, mint a többi európai tagállammal. Nem kívánja megteremteni a békés együttélés kereteit. Meggyőződésünk, hogy ahol a gyűlölet határozza meg a közbeszédet, ott hosszútávon senki nem lehet biztonságban.

A népszavazásra bocsátott kérdés értelmetlen. Az EU-ban nem született olyan döntés és nem is tárgyalnak arról, hogy kötelező “betelepítési” kvótát írjanak elő. Ha lenne is ilyenről szó a jövőben, a tárgyalóasztalnál Magyarország is ott ülne.  A referendum kérdésére adott válasznak ráadásul nincs konkrét jogi következménye, és azt sem tudjuk, hogy a kormány pontosan mire kér felhatalmazást az állampolgároktól, mert ezt nem árulták el nekünk.

A népszavazási kampány embertelen. A népszavazás és az azt kísérő kampány célja a menekültekkel szembeni gyűlöletkeltés. Egyetlen következménye az lehet, hogy a már most is rendkívül megtépázott társadalmi szolidaritást tovább gyengítve megerősítést ad a kormánynak a gyűlöletkampány folytatására.

Október 2-a igazi kérdése, hogy képes lesz-e valaha ez az ország egy humánus közösséggé válni. Ezért dolgozunk az év 365 napján, október másodikán, és az azt megelőöző egy hónapban is.

Vannak közöttünk, akik érvénytelenül fognak szavazni, míg mások bojkottálják a menekültellenes  kényszernépszavazást. A célunk mégis közös: érvénytelenítsük ezt a népszavazást.

Csatlakozz hozzánk, oszd meg a nyilatkozatunkat, beszélgess barátaiddal, munkatársaiddal, szomszédaiddal. Győzd meg őket is, együtt be tudjuk bizonyítani, hogy emberséges és szolidáris a mi országunk!

Eddig csatlakozó szervezetek: Artemisszió Alapítvány, Eleven Emlékmű, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, Független Előadó-művészeti Szövetség, Gyerekesély Közhasznú Egyesület, Hálózat a Tanszabadságért, Hívatlanul Hálózat, Humán Platform Egyesület, Krétakör Alapítvány, Közélet Iskolája, Magyar Helsinki Bizottság, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Magyarországi Európa Társaság, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Migration Aid, MigSzol, Oktatói Hálózat, Oltalom Karitatív Egyesület, Opera Közhasznú Kulturális Egyesület, Segítsünk együtt!, Szépírók Társasága, Társaság a Szabadságjogokért

Legolvasottabb bejegyzések