ekint embléma

Nyílt levél az új Országgyűlés ellenzéki képviselőinek

elemzés 2018-05-03 | Eötvös Károly Intézet Fb Sharing

Tisztelt Országgyűlési Képviselő,

Tudomásunk szerint Ön is úgy döntött, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén felveszi képviselői mandátumát, azaz részt vesz az új parlament munkájában. Munkáját szeretnénk segíteni azzal, hogy figyelmébe ajánljuk az Eötvös Károly Intézet csatolt elemzését, amelyben szeretnénk áttekintést nyújtani az alkotmányos demokrácia helyreállítása iránt elkötelezett ellenzéki képviselők mozgásteréről. Elemzésünk konklúziója, hogy az ellenzék alkotmányos funkciója jelen helyzetben jelentékeny mértékben túlmutat a hagyományos eszközök használatán. Meggyőződésünk, hogy a választópolgárok joga, hogy Ön, akárcsak ellenzéki képviselőtársai, bemutassák arról szóló elképzeléseiket, hogy az alkotmányos demokrácia helyreállítása érdekében miként élnek majd ellenzéki jogosítványaikkal.


2018. május 3.


Üdvözlettel,

Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke

Somody Bernadette , az Eötvös Károly Intézet igazgatója

A nyílt levél ezen a linken érhető el.

Legolvasottabb bejegyzések