„Tsuda-képpen szóllnak vala az Urak a tanátsban a dologhoz”[1] – avagy Palkovics miniszter osztja az észt
A hangzatos rangot viselő Palkovics László – történetesen ő az innovációs és technológiai miniszter most ebben a hazában – interjúját (Magyar Narancs, 2018. szeptember 20.) olvasva mondhatjuk, hogy bizarr időutazós érzésünk támadt, de azt még inkább, hogy egyszerűen nem hittünk a szemünknek, az újságba leírt betűknek.
Azon egyáltalán nem csodálkozunk, hogy a technológia és innováció minisztere férfiasan bevallja, sajnos már nem emlékezik arra – noha az elmúlt hetekben ezzel a kijelentésével volt tele a hazai sajtó –, hogy tényleg mondta-e tanú jelenlétében az akadémia elnökének, hogy a Közgazdaságtudományi Intézetet be kívánja zárni. Ha mondta, hát mondta, ha meg nem, akkor pedig nem, még az ilyen nagyúr sem emlékezhet minden bagatellre.
Van azonban olyan eleme ennek az interjúnak, amely még a technológiai és innovációs miniszterség magaslatait ismerve is mellbevágó, és amely még a magyar glóbusznak a táguló világegyetemmel együtt táguló ingerküszöbén is képes fennakadni.
„Az Akadémiának nem szabad politizálnia” „A kormány politizál, mert egy ilyen szervezet…” mondja Palkovics, szigorral. Talán mert nem tudja, mi a pártpolitikán túli politika, és nem ismeri az Akadémia történetét. Az interjúszituációba egészen belelendülve, végül is oda jut a miniszter, hogy az akadémiai elnök (nyilván gondolatolvasást követően) parancsolja meg az Akadémia kutatóinak, hogy ne mondjanak ezentúl olyasmit, ami Palkovics szemében azután politikai, sőt brr! „aktuálpolitikai” mondásnak tűnne. Abban viszont csak általános útmutatással szolgál Palkovics miniszter akadémikus, hogyan tegyen az Akadémia elnöke az ő kedvére: „Ő az Akadémia elnöke, vállalta, hogy irányítja a szervezetet, ebben a funkciójában sok mindent megtehet”, azaz a rá jellemző férfias titokzatoskodással azt mondja, az elnök találja ki hogyan, de tegyen szájkosarat a kutatók szájára. Ami igazán meglepő, Palkovics akadémikus úgy tudja, hogy politizálni másokkal szemben kifejezetten a kormánynak szabad. Valami olyasmit gondol, hogy viszont másoknak politizálni a kormány, adott esetben pedig, hiszen ő is a kormány, az ő engedélyével szabad.
Nahát, akkor álljunk meg egy polgári szóra!
Palkovics László akadémikus eszerint nem hallott arról, hogy politizálni annyit tesz, mint a közügyekkel foglalkozni, ami pedig, ki is vitatná, kifejezetten dolga a tudós társaságnak magának és tagjainak. Tegyük hozzá, ez nem csupán joga minden polgárnak, de erkölcsi kötelessége is. Palkovics akadémikus arról sem hallott még sajnos, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága – még az Alaptörvény alapján is – egyfelől mindenkié, akit anya szült, másfelől, mivel emberi jog, ennek a jognak a védelmi eszközei a kormányt éppenséggel nem illetik meg. Ellenkezőleg, Palkovicsot, mint a kormány képviselőjét számos alkotmányos korlátozás köti. Arról nem is szólnánk, hiszen ez a mai Magyarországon talán már nem is érthető, és erről Palkovics miniszter pláne nem hallott, hogy a kormányzás demokráciában nem a párturalmat és nem az autonómiák felszámolását, hanem a közjót szolgálja. Tehát amíg az alkotmányosság értékrendje és az Alaptörvény rendelkezései az állampolgárokat csak kivételesen, külön törvényi rendelkezések korlátozhatják szabad szólásukban, véleményszabadságuk kinyilvánításában[2], használatában, addig a kormány képviselőit ez nem illeti meg, sőt, szigorúan tartaniuk kell magukat az alkotmányossághoz: „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak[3].”
A miniszter által ekézett tanulmányban olyan lázító megállapításokat találunk, mint például ez: „Az érettségit adó középiskolai képzés leépítése fékezi a társadalmi mobilitást és növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.” vagy: „A munkaerőpiacon az érettségivel rendelkezők sikeresebbek, foglalkoztatásuk magasabb, többet keresnek és kisebb arányban kényszerülnek segéd- és betanított munka végzésére.” (http://old.mta.hu/data/cikk/13/57/87/cikk_135787/Erettsegi_vedelmeben_bwp1501.pdf)
Ennek alapján döntse el az olvasó, van-e az Akadémiának a miniszter által számon kérhető bűne.
Mármost, az eddig kifejtettek fényében végezzünk el egy nagyon egyszerű gondolatkísérletet: Tegyük fel – ugyanis ez Palkovics miniszter tudománya –, hogy valahol létezik olyan tudományos intézmény, amely a nehézgépjárművek alkatrészeit, szerkezeti elemeit kutatja. Tegyük föl továbbá azt, hogy az intézet kutatói olyan a közoktatás általános kérdéseiről szóló közleményt tesznek közzé, amely kiváltja az omnipotens Palkovics haragját, és azt is tegyük fel, hogy ha joga nem is, lehetősége van arra, hogy a jövőre nézve betiltsa a hasonló vélemények közlését. Ezzel a kutatók jogait és az Alaptörvényt is megsérti, azonban legalább a közlekedésmérnöki szakmájuk gyakorlását nem teszi lehetetlenné. (Más a helyzet akkor, ha közülük valaki a közlekedéspolitikát bírálja, sőt ha ez is éppen a szakterülete. Ő azonnal szívóágra kerülhet.)
A társadalomtudományi problémák azonban eltérnek a nehézgépjárművek problematikájától, előbbiektől elvitathatatlan a kritikai funkció, enélkül egyáltalán nem is léteznek. Így például a közgazdásznak, szociológusnak, politikai filozófusnak természetes közegei a szakpolitikák, sőt a társadalomszervezés alapelveinek is folyamatos bírálata. De például, ha az alkotmányjogász nem tesz semmi mást, mint szakmájának évszázadok óta elfogadott alaptéziseit szépen egymás alá írja, könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy Palkovics szemében (megszerettük ezt a szavát!) „aktuálpolitizál”, ezzel akár szándéktalanul is a NER radikális kritikáját nyújtja. Szomorú, de a Palkovicséhoz hasonló fenyegetéssel utoljára a pártállam legmélyén a Révaik és a Tóth Dezsők világában találkoztunk.
Szögezzük le: a palkovicsság nem magyar átok, nem magától értetődő, sokkal inkább véletlen balszerencse, semmint sorsszerűség.
Antall József miniszterelnök az állam költségvetési nyomora, a fizetésképtelenség határán, 1991-ben az Akadémián például így beszélt:
„Egy esztendővel ezelőtt, bár még belülről nem láthattam a kormányzás mélységeibe, azt tudtam, hogy Önöknek elsősorban szabadságot és nem pénzt ígérhetek. Ezt most is megismételhetem: a szabadságot korlátlanul biztosítani tudjuk.”[4] Mert valaha az óidőkben a kormány nevében így is lehetett beszélni.
És hát mindez arra is alkalom, hogy itt felidézzük az Akadémia alapítójának, Széchenyi Istvánnak mindig aktuális szavait is:
„... s ha az emberek, részint ösztönből, részint ésszerű okoknál fogva az abszolút kormányformát kárhoztatják, ez legtávolabbról sem ellenszenvből történik, hanem azon természetes okból, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.”[5]
Budapest, 2018. szeptember 25.
Eötvös Károly Intézet
[1] Heltai Gáspár: Krónika a magyarok dolgairól
[2] Csak a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy álláspontunk szerint az alkotmányos értékrend tisztelete, egyéb megfontolások alapján, az akadémiai kutatóhálózat kutatóit is köti.
[3] Alaptörvény X. cikk (2) bekezdés.
[4] Antall József: Széchenyi István és az Akadémia, 1991. május 06. (beszéd), https://antalljozsef.igytortent.hu/beszedek/politikai-beszedek-interjuk/149-szechenyi-istvan-es-az-akademia.html
[5] Széchenyi István: Ein Blick
Kép forrása: shogunse.hu
