Az Eötvös Károly Intézet munkálkodni kíván a szolidaritás szellemén alapuló honpolgári politikai kultúra erősítésén.
ÁLLÁSFOGLALÁSOK
Az EKINT ingyen segít! 4 (A pornográfia örökmozgó adóztatása, Spiró Györgynek)
Az Eötvös Károly Intézet ezúttal a kormánytöbbség adóterveinek megvalósításához nyújt segítő kart. A törvényhozás most tárgyalja és önti szép szabályokba a kormány adóztatási elképzeléseit, melyek között nem ortodox javaslatként szerepel a pornográf termékek adóztatása, amelynek támogatására az EKINT, íme, ugyancsak felsorakozik. Hiszen számunkra is felemelő, ha a jó erkölcs és az állam java egyetlen mozdulattal, a törvényhozás egyetlen aktusával szolgálható. Mindazonáltal felhívjuk a jogalkotó figyelmét, hogy a termékadóként kivetett pornográf adónem esetleg egy szigorú alkotmányos felülvizsgálatban az egyéb helyzet szerinti diszkrimináció tilalmát és az egyenlő bánásmód alkotmányos elveit sértheti, ennek a veszélynek a kiküszöbölése pedig nemhogy szegényítené, de gazdagítaná a kincstárat.
Nézetünk szerint a házastársi puszi és szolid szerelmes együttlét, feltéve, hogy annak célja a gyermeknemzés, maradjon továbbra is adómentes. Minden más eset adóköteles lenne. A házasságon kívüli és a kettőnél több szereplős együttlét adóját természetesen magasabb szorzóval kell majd meghatározni. Viszont az azonos neműek amúgy nyilván szintén adóköteles hasonló cselekedeteit, bármily sajnálatos is ez, alkotmányosan nem lehet magasabb adóval terhelni, mint a különböző neműekét.
Az adó kivetése önbevallással volna teljesíthető, de az is szükséges, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lecsapó ellenőrzés keretében a bevallás valóságnak megfelelését a helyszíneken ellenőrizze.
Korábban az adatvédelmi biztos ellenállása miatt nem valósulhatott meg az a terv, amely szerint az adóhatóság a televíziókészülék birtoklását a polgárok lakásaiba behatolva ellenőrizhesse, de január elsejétől ez az akadály az adatvédelmi biztos hivatalának megszűnésével elhárul.
Az adóhatóság helyszíni ellenőrzés során készített felvételei a bizonyítási eljárás után, tovább növelve a költségvetés bevételeit, video-bolti hálózatokon keresztül értékesíthetők, és az önfenntartó adóztatás eszménye jegyében a továbbiakban ugyancsak adókötelesek lesznek.



