KÖZLEMÉNYEK, ÁLLÁSPONTOK

Tusványos után

A kormányfő tusványosi beszéde hivatalosan vitathatatlanná tette azt, amit eddig csak a kétharmados kormánytöbbség kritikusai állítottak. Orbán Viktor már nem tekinti mércének és hivatkozási alapnak a rendszerváltást és annak intézményi vízióját, az alkotmányos, liberális demokráciát.



Állítása szerint az általa megteremteni óhajtott berendezkedés az illiberális, munka-alapú állam. A példaként hivatkozott államok (pl.: Oroszország, Kína, Törökország) szinte mind autokráciák vagy diktatúrák, amelyek semmibe veszik vagy súlyosan korlátozzák a politikai pluralizmust, a sajtószabadságot, az egyéni szabadságot, a kisebbségi jogokat, a magántulajdont. Orbán beszédében, zavaros hivatkozásokra támaszkodva arra is utalt, hogy a liberális demokrácia világszerte végnapjait éli, és hazai szószólói pedig az államélet peremén működő, a külföld által pénzelt magukat civileknek mondó politikai ügynökök. (A miniszterelnök szóhasználatában ebben a tekintetben a külföld az Európai Unió, az alkotmányos jogállamok szinonimája, a baráti Oroszország viszont nem tartozik ide.)


Abban nincsen vitánk a miniszterelnökkel, hogy a magyar közjogi berendezkedés már évek óta nem jellemezhető liberális demokráciaként – a kormányfő csak elismerte, amit bírálói hosszú ideje hangoztatnak. Orbán Viktor többi állítása azonban könnyen cáfolható, politikai céljait szolgáló hazugság. Az Európai Uniót liberális demokráciák hozták létre, csak liberális és alkotmányos államokat vesz fel tagjai sorába, ebből következően a tagállamokban a liberális alkotmányos elvek érvényesülése kötelező. Továbbá a fejlett, tartósan a világ élvonalába tartozó társadalmak között nem találunk olyat, amely ne a liberális demokrácia valamely változatát működtetné. Az ún. felzárkózó gazdaságok autokráciái pedig szinte egyhangú történeti tapasztalat szerint előbb-utóbb választásra kényszerülnek: vagy demokratizálódnak, vagy lemaradnak.


Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadelvű alkotmányos állameszmény elfogadása és a liberális meggyőződés két külön dolog, a liberális alkotmány ugyancsak kedvező körülményeket hoz létre a hangsúlyosan nem liberális politikai eszmék hatékony képviseletére.


Figyelemreméltó, hogy a miniszterelnök ugyanabban a beszédben jelentette be a szabadelvű demokrácia megszüntetését és igényét a korlátlan személyes hatalomra. Ami a hazai közvéleménynek a liberális demokráciához fűződő viszonyát illeti: nem lehet illúziónk, mivel a magyar politikai elit – benne a mai kormánytöbbség – a rendszerváltás óta, amíg fennállt, többnyire nagyon rossz színvonalon működtette a liberális demokrácia intézményrendszerét.  A társadalom többsége az elmúlt két és fél évtizedet nagyrészt kudarcként élte meg, és ez óhatatlanul megingatta a demokratikus intézményekbe vetett közbizalmat. Azonban arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a közvélemény egyértelműen elvetné a liberális demokráciát: 2010-ben nem is volt alkalma erről véleményt nyilvánítani, mivel akkor a mai kormánypárt még leplezte valódi céljait, 2014-ben pedig - miközben alig folyt érdemi kampány - a több tekintetben bizarr, az alkotmányos demokrácia képviseletét akadályozó szabályok között is csak a politikailag aktív állampolgárok kisebbsége szavazott a folytatásra. Feltételezhetjük azt is, hogy a kormánypárt szavazóinak számottevő része sem ellenséges a liberális demokráciával, hanem vonzó politikai alternatíva híján, illetve egyéb okokból szavazott a kormánypártokra. Semmi nem bizonyítja, hogy a magyar közvélemény többsége aktívan keresné a liberális demokrácia alternatíváit.


Bár a kormányfő beszéde csak hivatalossá tette azt, ami minden józan megfigyelő számára eddig is nyilvánvaló volt, az előadás mégis új helyzetet teremt a NER hívek és ellenfelek számára egyaránt. A miniszterelnök támogatóinak tudniuk kell, ezután magának a kormányfőnek a szavai igazolják, hogy a mai kormánytöbbség a nyugati típusú, alkotmányos demokrácia lerombolása köré szervezi politikáját. Ha továbbra is védeni akarják, akkor ez az, amit védeniük kell.


Ami az ellenfeleket illeti: ők egyetértenek abban, hogy ami ma Magyarországon van, az már nem tekinthető alkotmányos demokráciának, ennek ellenére továbbra is részt vesznek a súlyosan eltorzított rendszerben megtartandó választásokon.  Az Eötvös Károly Intézetnek nincsen álláspontja arról, hogy mi a helyes teendőjük ebben a helyzetben: a bojkott vagy a részvétel. Az viszont világos, hogy amennyiben a demokratikus ellenzéki pártok részt kívánnak venni az általuk sem demokratikusnak minősített elkövetkező választásokon, akkor abban a tekintetben magyarázattal tartoznak a demokratikus közvéleménynek, hogy ezt milyen megfontolásokból, milyen célokkal teszik.



Budapest, 2014. július 28.

Eötvös Károly Intézet