ekint embléma

Nem zörög a haraszt – Mégis lehallgathatták az EKINT munkatársait?

álláspont 2016-10-27 | Eötvös Károly Intézet Fb Sharing

Az ügyészség szerint nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy bűncselekmény történt az EKINT irodájában.

Az ügyészség megváltoztatta az intézetben talált műszaki berendezéssel kapcsolatban megindult nyomozás megszüntetésének indokát: szerintük nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy bűncselekmény történt az EKINT irodájában.

Idén júniusban egy a távközlési vezetékeket összefogó, kábelárnyékoló berendezést imitáló tárgyat találtunk irodánkban. A történteket haladéktalanul a nyilvánosság elé tártuk. Az ügyben az intézeten kívül álló személy tett feljelentést, melynek nyomán a BRFK Bűnügyi Főosztálya jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy adatszerzés bűntette és más bűncselekmény címén indított nyomozást. A július 4-én megindult nyomozást a rendőrség alig néhány héttel később, augusztus 19-én megszüntette. A nyomozó hatóság az általa kiválasztott igazságügyi szakértő műszaki véleménye, illetve kizárólag az intézet munkatársainak körében végzett kihallgatások alapján jutott arra a – mint most kiderült, téves – következtetésre, hogy a nyomozást bűncselekmény elkövetésének hiányában kell lezárnia.

A rendőrség még idén augusztusban kelt határozatával szüntette meg a nyomozást az irodánkban talált, lehallgatás gyanúját felvető készülék ügyében. Az intézet képviseletében eljáró Majtényi László a határozattal szemben panasszal élt, melyet a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség, különösebb meglepetést nem okozva, elutasított.

A napokban kézbesített határozat jelentőségét más adja: az ügyészség a nyomozás megszüntetésének jogcímét a Be.  190. § (1) bekezdésének a) pontjáról hivatalból a Be. 190. § (1) bekezdésének b) pontjára változtatta. Ez azt jelenti, hogy az ügyészség szerint a történtekről nem jelenthető ki, hogy nem történt bűncselekmény – ehelyett arról van szó, hogy pusztán a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és a bizonyítás sikerességét az eljárás folytatásától sem lehet remélni. Az ügyészség megállapítása szerint: „a nyomozó hatóság a nyomozás megszüntetésének jogcímét így nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően határozta meg, mivel annak okán, hogy egy eszköz alkalmatlan vagy az eltávolítás körülményei miatt nem állapítható meg, hogy az elkövetéskor alkalmas volt-e arra a célra, amire szánták, a nyomozás bűncselekmény hiányában történő megszüntetésére – önmagában – nem adhat alapot.”

Az Eötvös Károly Intézet munkatársaiként a történtek megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy helyesen jártunk el, amikor ebben az ügyben is a nyilvánossághoz fordultunk.

2016. október 27.
Eötvös Károly Intézet


A közlemény letölthető az alábbi linkről is:

Nem zörög a haraszt - Mégis lehallgathatták az EKINT munkatársait?

Legolvasottabb bejegyzések