ekint embléma

Átlátszó polgárok, átlátszó indokok

álláspont 2017-03-29 | Eötvös Károly Intézet Fb Sharing

Az EKINT nem adja fel, legyen társadalmi vita az állampolgárok titkos megfigyeléséről!

Az Eötvös Károly Intézet 2017. március 21-én műhelybeszélgetést szervezett a nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtés alkotmányos kontrolljának biztosításáról. A probléma tavaly június óta semmit nem vesztett aktualitásából. Akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája az EKINT korábbi munkatársai által indított Szabó és Vissy v. Magyarország ügyben megállapította, hogy a nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtés magyarországi szabályozása az Emberi Jogok Európai Egyezményét sérti. Az ítélet kimondta, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) bírói engedély nélkül, megfelelő külső kontroll és kielégítő garanciák híján végzett megfigyelési tevékenysége minden Magyarországon tartózkodó személy magánszféráját sértheti. Ennek ellenére mind a mai napig nem került sor törvényeinknek az európai jogállami követelményeknek megfelelő átalakítására. A jogszabály-módosítás késedelmén túl külön is aggasztó, hogy a témáról társadalmi vita sem indult, ami pedig elengedhetetlen, hiszen a titkos megfigyelésnek bárki célpontjává válhat.

Március 21-én az EKINT kezdeményezésére egy asztalhoz ültek a titkos megfigyelés hazai szakértői az érintett intézmények képviselőivel. A vitában résztvevő nemzetbiztonsági szakértők, jogászok és az állami szféra delegáltjai valódi érveket ütköztettek, melynek során egymástól olykor markánsan különböző álláspontok kerültek közelebb egymáshoz.

A workshop alapjául szolgáló vitairatunk az alábbi linkről tölthető le, hamarosan pedig bővebben is beszámolunk a találkozó eredményeiről.

Átlátszó polgárok, átlátszó indokok - Az EKINT vitairata

(Kép forrása: 444.hu)

Legolvasottabb bejegyzések