ekint embléma

ELTE Vitaklub - Közéleti est

2014-03-10 Fb Sharing

Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én 18 órakor rendezik az Aula Magnában Majtényi László részvételével.

A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal való szembenézéshez nélkülözhetetlen az ügynökakták teljes nyilvánossága.

Az indítvány mellett érvelnek:

  • Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója
  • Hack Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar habilitált egyetemi docense,

az ellenző oldalon állnak:

  • Stefano Bottoni, az MTA tudományos főmunkatársa
  • Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke.

Az ELTE Vitaklub küldetésének tekinti a magyarországi vitakultúra fejlesztését és a társadalmi diskurzus ösztönzését az egyetemi vitázás lehetőségeinek felhasználásával. A Vitaklub alapvető célja, hogy hozzájáruljon az egyetemen a vitázás évszázados hagyományához, és ezzel valamint az angolszász vitakultúra szabályainak alkalmazásával népszerűsítse a vita fontosságát. Az ELTE Vitaklubról itt is olvashat. A Közéleti vita nyitó alkalmán elismert közgazdászok a magyarországi gazdasági rendszerváltás és az európai uniós integráció sikeréről vitáztak.

Időpont: 2014. március 10. 18:00
Helyszín: ELTE ÁJK Fayer auditórium (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3. I. ½ emelet 203. VI. tanterem)

Legolvasottabb bejegyzések